Virtuális modell készült a budai Novotel Hotelről és a Kongresszusi Központról

2019-01-08

Izgalmas feladatot végzett el a Spányi Partners: a létrejött modell segítségével bármilyen változtatás vagy felújítás egyszerűbb lesz a hotel üzemeltetői számára.

 

A Spányi Partners Zrt. 2018 őszén elkészítette a Novotel Hotel és a Budapesti Kongresszusi Központ épületmodelljét az Accor-Pannonia Hotels Zrt. megbízásából. A modell nagy segítség lesz a jövőbeli felújításokban, áttervezésben, mivel alkalmas az épület virtuális bejárására, s az épület eddig nehezen átlátható tervei is egy helyre kerültek. Előzetes számításokra, valamint útvonal vizsgálatra is alkalmazható, például, hogy be lehet-e vinni egy nagyobb gépet vagy berendezést bontás nélkül.

 

A modell elkészítéséhez hatalmas mennyiségű tervet kellett átnézni és kiválogatni, mert az épület lassan 40 éves, és ezalatt több esetben, több ütemben esett át felújításokon.

Tovább nehezítette a feladatot, hogy az összegyűjtött tervek minősége sok esetben nem volt azonos színvonalon: az eredeti tusos rajzoktól kezdve egészen a fénymásolt tervrészletig minden megtalálható a repertoárban, ráadásul a tervek között előfordultak ellentmondások is, ezek többnyire a 40 év alatt elkészített különböző felmérési és felújítási tervekből adódtak. A modell készítéséhez ezért egyéb forrásokat is igénybe kellett venni, mint például helyszíni szemlét, részfelméréseket vagy belső terekről készült képeket.

A kapott végeredmény Building Modeling (BM) rendszerű, mely a Building Information Modeling (BIM) egy változata.

BIM versus BM

A BIM (Building Information Modeling) egy olyan virtuális épület modellt jelent, amelynek geometriai meghatározásán és látványán kívül az épületre vonatkozó információtartalmat is hordoz. A létesítmény fizikai és funkcionális leképezése, amely adatbázis formájában jelenik meg. A BIM életciklusa a tervezőasztaltól a bontásig tart. Ebben a formában nagyon ritkán valósul meg ilyen életciklusnak megfelelő épületmodell. A gyakorlatban felhasználói célú BIM épületek készülnek, a koncepciótervektől a kiviteli tervekig. A tervezés során a modell információtartalma lehetőséget nyújthat szimulációkhoz, ütemezésekhez és nem utolsósorban költségvetési kiírások készítéséhez.

A különböző tervfázisokhoz tartozó BIM modell adatbázisok segítségével pontosabb költségelemzéseket és becsléseket lehet készíteni, aminek a későbbiekben visszahatása is lehet az épület végleges geometriájának kialakítására. A modell az igényektől függően tartalmazza az összes szakági integrált tervet, a benne egyszerre megjelenő szakágak lehetőséget adnak a tervezőknek a szakági ütköztetések vizsgálatára és a hibák tervezőasztalon való javítására.

Épületmodellek készülhetnek BIM struktúrának megfelelően plusz információtartalom nélkül is, ezeket BM (Building Modeling) modelleknek nevezzük. Ez főként a látványi és geometriai, illetve fizikai és funkcionális megjelenítésre szolgál. Ezek a modellek többnyire nem tartalmazzák a gépész és elektromos szakágakat.

A Spányi Partners az elmúlt három évben közel ezer szoba felújításában vett részt. Laurent Clavilier, az Orbis & Accor Hotels Kelet-Európa design & technológiai igazgatója a Novotel mellett több meglévő szállodájuk BM modell elkészítését rendelte már meg tőlük, legutóbb például a Hotel Nemzetiét is.

 

Kapcsolódó tartalmak

TARTALOM MEGOSZTÁSA